A Jotun's Love- 1. fejezet

Fandom: Marvel
Páros: frostiron

A Jotun's Love

1. Fejezet

Tony Stark nem tudta hol van. Nem értette, mégis hogy kerülhetett ide. És egyáltalán... hol is van az az itt? Körbevezette pillantását az idegen tájon: a távolban egy hatalmas, hófödte hegyvonulat húzódott, központjában egy égbe nyúló kastéllyal, melyet sűrű, fehér köd lengett körül, ezáltal hátborzongató hatást keltve. Ő maga egy erdő széli tisztáson feküdt a puha, csillogó hóban, egy fa árnyékában. És az az erdő! Sohasem látott még ahhoz foghatót. A fák mintha gyémántból lettek volna, s ahogy a fény visszaverődött a kristálytiszta felületekről, ezer színbe vonta be azokat.

Hirtelen szárnyak suhogása zavarta meg szemlélődését. Egy gyönyörű jégmadár szállt le a mellette lévő fa ágára. A madár éjszínű szemei értelemtől csillogtak, különös, halovány kék színű tollai pedig kristályként ragyogtak a fényáradatban. Egy darabig csak bámulták egymást, majd az állat furcsa, károgó hangot hallatva szállt fel, s kezdett a kastély felé repülni. Tonynak furcsa érzése támadt. Egy megmagyarázhatatlan, bizsergető érzés. Még csak most kezdte érezni a bőre alá hatoló hideget. Dideregve húzta magát össze, miközben az járt a fejében, hogy mégis mi ez az egész. „Most vagy megőrültem és hallucinálok, vagy pedig álmodok”. Fogalma sem volt róla, hogy ez mennyire távol áll a valóságtól.

xXx

Loki a szobájában feküdt az ágyon, miközben unottan olvasgatta egyik könyvét. Folyton s folyvást elkalandozott a figyelme. Még mindig hihetetlen volt számára ez az egész, ilyen sok idő után is. Mindig is király akart lenni. Nem is... Mindig is azt akarta, hogy végre kikerüljön fivére árnyékából és megkapja a neki járó tiszteletet. Ezt mindig megtagadták tőle. És most itt van. A saját fajtája közt, apja egyetlen örököseként. Itt szerették, tisztelték, becsülték a hatalmát és nem csak egy eszközt, egy lehetőséget láttak benne, mint Asgardban Odin. Talán Frigga az egyedüli, aki igazán önmagáért szerette, akit még mindig az anyjának tartott. Így hát végül megkapott mindent, amire vágyott. Illetve majdnem mindent. Letette a könyvet, s maga elé meredve idézte fel a múlt eseményeit.

Száműzetése idején egyetlen dolog járt a fejében: a bosszú. Bosszú mindazért amit el kellett szenvednie. Az egész eddigi élete egy hazugság volt. Mi volt ő a nagy Odin szemében? Az istenek népének szemében? Egy szörny. Egy déróriás. Egy senki... És az eszköz Asgard és Jotunheim közti szövetség megalapozására. Minden hazugság volt. A megjátszott szeretet. A bajtársiasság. A tisztelet. Még ő maga is az volt. Így hát egyértelművé vált számára, hogy ott kell lecsapnia, ahol a legjobban fáj. Thor volt Midgard védelmezője. Ha a halandók birodalmát eltiporja, átveszi fölötte az irányítást, azzal bátyjának okoz gondot, s általa az istenek legnagyobbikának, Odinnak is. Bolyongása során találkozott egy számára addig ismeretlen fajjal. Rögtön meglátta bennük a lehetőséget, ezért elfogadta az uralkodó ajánlatát. Megszerzi neki a Tesseractot, cserébe ő uralkodhat a leigázott bolygón. A terv tökéletes volt. Már nagyon közel járt a sikerhez, már szinte érezte a szájában a bosszú édes ízét, de aztán jött az az idegesítő halandó. Stark. Okosabb volt mint a többi, talán túlságosan is. Ráadásul nem tudta átvenni az elméje fölött az irányítást. Talán ekkor keltette fel először a figyelmét. Egyszerűen nem tudta kiverni a fejéből, érdekes volt, egy megfejtetlen rejtély. Olyasvalaki, ami méltó egy isten figyelmére. Miután az a bolond az életét kockára téve próbálta megmenteni a halandókat, Loki reménykedett benne, hogy életben marad. Kár lett volna egy ilyen ragyogó elméért. Már nem bánta a vereséget, sőt! Új lehetőséget fedezett fel benne. Biztos volt benne, hogy Frigga nem hagyja majd, hogy kivégezzék, s végül így is lett. Örök ideig tartó fogságra ítélték. Thor -az az ostoba- persze folyamatosan látogatta, amit nyomban ki is használt. Apró trükkökkel kicsalta belőle az őt érdeklő információkat a halandóról. Frigga, ha rá is jött a turpisságra, soha nem említette neki. Ő pedig fokozatosan vált a zseni megszállottjává.

Merengéséből szárnysuhogás hangja zökkentette ki. Pillantását az érkező madár felé fordította, aki az ablak melletti állványra szállt le. Kíváncsian pillantott bizalmasára. Az állat pillantását az övébe fúrta, s a köztük lévő elmekapcsolaton keresztül meglátta gondolatainak tárgyát. Miután túljutott első döbbenetén, azonnal felpattant az ágyról, s szőrmeköpenyét magára kapva indult a férfi keresésére. Magában fohászkodott, hogy időben odaérjen, még mielőtt leszáll az est.

xXx

Fázott. Borzasztóan fázott. A dermesztő hideg apránként szivárgott a bőre alá, s ette magát a tudatába. Arca sápadt, ajkai kékek, szemei pedig már vörösek voltak. Ahogy közeledett az éjjel, úgy vált minden egyre csöndesebbé, egyre fagyosabbá. Tony biztos volt benne, hogy ma meg fog halni. Sohasem gondolta volna, hogy így ér majd véget az élete. Már alig volt tudatánál, mikor léptek hangja törte meg a halotti némaságot. Résnyire nyitotta szemeit, azonban csupán egy pár csizmába bújtatott lábat pillanthatott meg, mielőtt elragadta volna a sötétség.