Starfallen

Starfallen

Mit tennél, ha egy nap mindent elveszítenél? Ha hirtelen minden és mindenki ellened lenne? Ha minden megdőlne, amiben eddig hittél? Ha pont azok döfnének hátba, akiktől a legkevésbé vártad volna? Tony Starkkal pontosan ez történt. Mert Ultron megteremtéséért valakinek felelni kell. Kilátástalan helyzetéből egykori ellensége menti ki. 

Az élet tele van szenvedéssel. Sohasem tudhatod, ki lesz a következő, aki kést döf a hátadba. Nem tudhatod, kiben bízhatsz, s ki árul majd végül el. Mert mindig azok okozzák a legnagyobb fájdalmat, akik a legfontosabbak számunkra. S mikor ott állsz majd egyedül, magányosan és törötten, mikor már nem számít semmi, átfut a fejeden pár egyszerű kérdés. Mit rontottam el? Hol hibáztam? Mit tettem, amiért ezt érdemlem? Magadat hibáztatod, gyűlölsz mindent és mindenkit, s azt kívánod, bárcsak vége lenne már.

Tony Stark nagyon is jól ismerte ezt az érzést. Eddigi élete során többször is át kellett élnie.  Már egészen kicsi korától kezdve ott loholt az árnyékában a fájdalom, a gyűlölet, a téboly, s ahogy az idő telt, úgy vált elmaradhatatlan társává ez a kín, s a magány. Gyermekként nem voltak barátai. Ennek az oka egészen egyszerű: nem volt ideje olyan felesleges dolgokra, mint a barátkozás. Csupán egyetlen egy dolog járt a fejében, egyetlen cél hajtotta; hogy bizonyítson. Hogy bebizonyítsa apjának, hogy méltó a figyelmére, hogy ő is ér valamit. Az oly nagyon áhítozott elismerést azonban sohasem kaphatta meg.

A tudományba menekült a fojtogató magány elől. S mikor végül felcsillant előtte a remény, hogy talán végre sikerül büszkévé tennie szüleit, főleg apját, Howard Starkot, akinek soha semmi sem volt elég jó, akkor bekövetkezett a tragédia. A szülei meghaltak. Ő pedig ott állt egyedül és üresen, reményvesztetten. De akkor még talpra tudott állni. Képes volt rá. A munkába menekült, s az évek hosszú sora alatt egyre feljebb emelkedett. Végre boldog volt és elégedett. Azonban ez sem tarthatott sokáig. Szembesülnie kellett a sok halállal, a sok pusztítással, amit az ő fegyverei okoztak. Ráadásul az az ember, akit apjaként szeretett, akire felnézett, elárulta. De még ezek után is kitartott. Létrehozta a lehetetlent, s végül új családra lelt a Bosszúállók képében. Megmentette a világot egy őrült Skandináv istentől, majd boldogan élte napjait újdonsült barátaival a toronyban, amit saját maga tervezett, s amit egy általa létrehozott energiaforrás működtetett. Azonban ez sem tartott túl sokáig. A robot, melyet ő teremtett kis híján az emberiség vesztét okozta. Hiába vezérelte őt a jó szándék, a tetteiért felelnie kellett.

S abban a percben már nem számított semmi. Mert mindenki magára hagyta, senki sem állt ki mellette. Őt hibáztatták mindenért. Minden összedőlt, amiben eddig hitt. Ott állt bőrig ázva, kisírt szemekkel, miközben a könnyei már elapadtak, megtörten és fáradtan. Elárultan. A saját csapata árulta el, azok, akik nem csak bajtársak voltak számára. Ők voltak a családja. És mégis hátba döfték.. Megfosztották a páncéljától, az egyetlentől, ami képes lett volna elég erőt lehelni kisemmizett lelkébe. Már nem volt rá szükség, hát eldobták, mint egy használt játékszert. Mert csupán egy báb volt számukra. Egy feláldozható, pótolható gyalogos. Egy senki.

És akkor, abban a pillanatban jelent meg ő. Az, akit ellenségnek hitt, s aki talán az egyetlen azon az átkozott világon, aki megértheti őt. Arcán keserű mosoly játszott, szemeiben kivételesen nem csillogott káröröm. Megállt előtte két lépésnyire, miközben pillantását az övébe fúrta. Tony úgy érezte, mintha azok az izzó smaragdok a lelkébe láttak volna. Meztelennek érezte magát előtte. Kiszolgáltatottnak.

Hát így lesz vége? Végül ő vet véget mindennek. Befejezi azt, amit akkor régen elkezdett. De már nem számít. Már úgyis mindegy. Lehunyt szemekkel várta a kegyelemdöfést, azonban az csak nem jött. Ehelyett egy jéghideg ujj ért az állához, s emelte meg a fejét, hogy a szemeibe nézzen. Tony erős késztetést érzett, hogy elfordítsa a fejét. De végül mégsem tette. Loki hangja pengeként hasította ketté a néma, halotti csendet.

- Máris feladtad? Ez nem vall rád, Stark. Hová lett az a makacs halandó, aki még velem is szembe mert szállni?

- Meghalt. Nincs többé.

- Érdekes. Én nem így látom. A szemeid mélyén néha még látom fellobbani azt a lángot, ami rád oly jellemző. A dac szikrái még mindig ott égnek benned.

- Mégis honnan tudhatnád? Nem te élted ezt át. Fogalmad sincs...

- Méghogy fogalmam sincs!? -az eddig kifürkészhetetlen smaragdok haraggal telve meredtek a feltaláló üres, törött szemeibe- azt hiszed nem tudom milyen érzés, ha elárulnak?

- Mégis honnan tudhatnád?

Loki arca hirtelen eltorzult a dühtől. Az ujjai nyomán Tony bőre égni kezdett, majd az isten a hajánál fogva rántotta hátra a fejét. De a feltalálót ez nem érdekelte. Izzó smaragdzöld szemei szinte lyukat égettek a koponyájába.

- A kis barátaid -köpte a szavakat- elárultak. Most pedig nézz magadra! Nem gondoltam volna, hogy ilyen könnyen feladod. Úgy látszik túlbecsültelek.

Tony néma maradt. Nem tudtott mit válaszolni. Ez persze Lokit csak tovább hergelte, szorítása erősödött a másik férfi hajában, mire az felszisszent.

-  Még csak meg sem próbálod mindezt megcáfolni. Szánalmas.

Szánalmas. Vízhangot vert fejében ez az egyetlen szó. Valóban az lenne? Szánalmas? Valószínűleg igen. De mégis mi mást tehetett volna? Hiszen már semmije sem maradt. Nem volt miért küzdenie. És egyáltalán miért volt itt Loki? Mit akart elérni? Hiszen ellenségek voltak. Gyűlölték egymást.

- Ha azt hiszed, hogy segíteni fogok leigázni a Földet, csalódni fogsz. Nem szövetkezek egy gyilkossal. Egy szörnyeteggel.

Loki szemeiben gyilkos düh izzott, s szabad kezét a feltaláló torka köré szorította. Tony tudta, hogy most vége, hogy ezzel túllépte a határt. Azonban a másik férfi hirtelen elengedte, mire ő a földre bicsaklott.

- Nem tudsz te semmit, Stark. Mégis mit képzelsz? Hogy a kis barátaid majd visszafogadnak? Hogy megbocsájtják a hibádat? Ki kell hogy ábrándítsalak, mert ha egyszer áruló leszel, örökké az is maradsz. Mert senkit sem érdekel, hogy miért követted el a bűnöket, hogy megbántad e őket, vagy hogy jóvá akarod tenni a hibáidat. Nekik csak egy bűnbak kell. Jobb ha ebbe beletörődsz. Most pedig két választásod van. Itt maradsz és meghalsz, vagy velem jössz és élsz. A döntés a te kezedben van.

Loki egész közel hajolt a milliárdoshoz, aki hiába próbált, nem tudott szabadulni a vesébe látó tekintet elől. Tony szája kiszáradt, a torka összeszorult. Nem értette, mégis hogyan jutott idáig. Hiszen ő csak jót akart! Azért teremtette Ultront, hogy vigyázzon az emberiségre. Csak segíteni akart. Honnan tudhatta volna, hogy az a robot gonosz lesz? Hogy az emberekre nem vigyázni akar majd, hanem kiirtani őket? Csak a barátait akarta megvédeni, a családját. De még ők is elítélték, még ők is elárulták. Senki sem állt mellette, mikor szüksége lett volna rájuk. Mind cserben hagyták. Fury csak úgy elsöpörte volna az útból. Nem volt ostoba, tudta, hogy ha Loki nem toppan be, valószínűleg már halott lenne. És most választania kell. Vele tart, vagy végleg magára marad. Nem tudta melyik a rosszabb. Végül arra az elhatározásra jutott, hogy élni fog. Határozottan bólintott a csaló felé, aki arcán erre elégedett vigyor jelent meg.

- Nagyszerű. Látom végül mégis megjött az eszed. Most pedig induljunk. Mielőtt a SHIELD ideér.

Tony vett egy reszketeg levegőt, majd elfogadta a másik férfi felé nyújtott kezét. Egy utolsó pillantást vetett a távolban látszó toronyra, az eddigi otthonára, majd az asgardi szemeibe nézve biccentett egyet, jelezve, hogy készen áll. Végül a páros egy zöld villanás kíséretében vált köddé.