Blame it on the rain
Fandom: Avengers
Páros: Tony x Loki
Műfaj: Angst, Hurt/Comfort
Az eredetit írta:
Sajnos Tony Stark is káromkodott, mikor beleesett egy isten hálójába.
- Jarvis, emlékeztess, hogy építsenek valamit, ami megakadályozza, hogy valaha is essen az eső.
Tony kiáltott. Az egyik kezében egy bögre kávét tartott, s a szemével követte ahogyan a vízcseppek lecsorognak a panelről, s a viharfelhőket figyelve tovább sötétedett a hangulata.
- Tedd ezt a megcsinálandó-listára.
- Akkor azt javaslom, kezdjen vele dolgozni, uram.
Tony vetett egy utolsó pillantást az eső áztatta városra, mielőtt körülnézett volna a konyhában, hogy találjon magának reggelit.
- Ez csak egy retorikai megnyilvánulás volt, Jarvis. Más néven egy vicc. Te is berozsdásodtál, haver.
Aztán érezte. A rettegett jelenlétét, ami mindig jött, amikor esett az eső. És akkor megszólalt.
- Azt javaslom, hogy vezesd le a feszültségedet máshol, Stark.
Tony válla megfeszült. Lassan letette a bögre kávét a pultra. Érezte, ahogy a szőrszálak a nyakán felállnak, ujjai rángatóznak, és a szíve őrült iramban kezd el verni. Utálta, hogy szakad az eső, egyszerűen azért, mert gyűlölte azokat érzéseket, amiket magával hozott. Ő volt Tony Stark, az isten szerelmére - milliárdos feltaláló, zseniális, Isten ajándéka az emberiségnek. De hasonló pillanatokban, úgy érezte, mintha senki sem lenne azok közül. Úgy érezte, mintha maga lenne a megtestesült szerencsétlenség. Vett egy mély lélegzetet, majd folytatta a reggelijét. Odament a hűtőhöz, és csendben átkozta magát, amiért ilyen ingatag. Gondolkodott, hogy mit mondjon, valami szellemeset és félelmeteset, s ez már majdnem megtörtént, amikor Jarvis - mint mindig - tönkre tette a pillanatot.
- Uram, Mr. Loki Laufeyson van az épületben.
Sóhajtott egyet, majd kinyitotta a hűtőt, és megpróbált kitalálni egy reggelit, s végül a sárgarépa mellett döntött.
- Igen, Jarvis. Tudom. De jobb későn, mint soha.
Mondta hamiskás hangon, jelezve a szarkazmust. Nem tudta mit kezdhetne a répákkal, így csak kihúzott egy teljes szárat közülük, és lefektette a pultra. Ha neki fel kellet turmixolni sárgarépát és meginni azt, hát legyen.
- Figyelmen kívül hagysz engem, Stark?
Szólt Loki szórakozottan. Leporolta a nadrágját, és kecsesen leült az egyik plüss kanapéra.
- És répát is? Hogyan lehetsz ennyire éretlen?
- Mi? Szóval te a bőrt kedvelheted, de én nem szeretem a sárgarépát?
Tony méltatlankodott, majd a sárgarépát egy vágódeszkára tette, és vágni kezdte őket egy késsel, talán túlságosan is gyorsan. Loki nevetett, s a hangja borzongást keltett Tonyban, le végig a gerincén. Tony érezte ahogy a penge végigcsúszik a kezén.
- Bassza meg!
Átkozódott, majd letette a kést, hogy megvizsgálja a vérző ujját. Anélkül, hogy észrevehette volna, Loki egy szempillantás alatt mellette termett, majd az ő hihetetlenül hosszú, sápadt ujjaival Tonyét fogta meg. Ujjai sem hidegek, sem melegek nem voltak, és kontrasztot alkottak Tonyéval.
Tony ránézett Lokira, akinek viszont figyelme középpontjában a seb állt, és azt nézegette. A szeme nemcsak a legmélyebb kék, de a legfényesebb zöld is. Tony képtelen volt eldönteni melyik szín illett a legjobban. Sötét haja belelógott az egyik szemébe, ahogy lehajolt, hogy közelebbről nézhesse a sebet és Tony ismét átkozta azt a leírhatatlan érzést, ami hatalmába kerítette.
- Egész idő alatt bámulni fogsz, Stark?
Vonatottan nézte a milliomost, s beharapta ajkait, hogy elrejtse mosolyát. Mintha pofon vágták volna, Tony hirtelen magához tért. Kihúzta a kezét az istenéből, és ellépett Lokitól.
- Mit csinálsz itt?
Loki nem válaszolt. Egyszerűen a szemét Tonyn tartotta. Az ő egyszerű fehér gombos inge és bőrnadrágja feltűnő volt rajta, ugyanakkor sokkal jobbak voltak, mint a rá jellemző Asgardi páncél -Tony ezt elmondta neki milliárd alkalommal.És talán ez az, amiért azokat viseli itt, amiben Tony szereti őt látni. Hogy elcsavarja fejét. Tony visszabámult rá, miközben a szeme azt sikoltozta, amit a szája nem. Amikor Loki közelebb lépett, karjait kissé szétnyitotta, mint invitálást, mire Tony összerezzent, azonban nem volt hajlandó egy lépést sem tenni, így egyszerűen nagyot nyelt, arra törekedve, hogy egy hang se jöjjön ki a torkán.
- Azt hittem, vége.
Tonynak sikerült kinyögnie. Loki elmosolyodott. Mosolygott, azzal a kiismerhetetlen mosolyával, amivel az őrületbe kergette őt, s amivel mindig sikerült megenyhítenie a duzzogó milliárdost. És ez az, amiért Tony utálta, ha szakadt az eső. Ezért gyűlölte az esőt.
- De itt vagyok.
Mondta Loki, a karját még mindig nyitva tartva. Mindannak ellenére ami történt, annak ellenére, hogy nem tudta, hogy miért van itt, hogy soha többé nem akarta látni őt, s oly sok más tény ellenére, Tony belépett Loki karjaiba, s fejét beletemette a magasabb férfi vállába. Mélyen magába szippantotta, memorizálta az alma és fahéj illatát, megpróbált annyit az emlékezetébe vésni Loki Laufeysonból amennyit csak tudott.
Mert nem láthatja, amíg a következő alkalommal esni nem kezd az eső. És akkor is, ha Loki most házas Asgardban, és volt egy saját családja, egyszerűen nem tudta, hogy képes e elfelejteni őt valaha.
- Baszd meg.
Mondta Tony rekedtesen. Mélyebbre temette a fejét a másik férfi vállába, aki kezét hajára csúsztatta.
- Ne sírj.
- Kurvára utálom az esőt. - Tony szipogott, s a másik közelebb húzta őt magához.
- Ez az egyetlen alkalom, amikor eljöhetek hozzád.
- Ne tedd ezt velem. Kérlek. Hadd éljek. - mondta Tony, miközben a szavai fájdalmasan jöttek ki a száján.
- Kérlek, hagyd abba a sírást. - suttogta Loki.
- Kérlek, szeress,
- Nem lehet.
- Akkor hagyj békén! - Tony kiabált, miközben a könnyek fojtogatták.
- Nem tudlak. Kérlek, hagyd abba a sírást. Tony. Kérlek.
- Ez a kibaszott eső az oka mindennek...
És ez a vége. Egyes történetek így kezdődnek "Egyszer Volt Hol Nem Volt". Néhányan így végződnek "boldogan éltek amíg meg nem haltak." De ez a történet ott kezdődik a végén. Nincs boldogan éltek amíg meg nem haltak, mert néha, mint ahogy mi szeretjük azt hinni, hogy mindenkinek megvan a saját Happy End-je, nem mindig van ez így. És így ez a történet ott kezdődik a végén. Amíg a következő alkalommal, el nem ered az eső.
Páros: Tony x Loki
Műfaj: Angst, Hurt/Comfort
Az eredetit írta:
endlessdaydreaming
Blame it on the rain
A szerelem, akárcsak az eső, jön és megy. Néha elsétálsz alatta, kihagyva a tócsákat és végigsietsz az élet rögös útján. Máskor pedig teljesen elázol, hiszen nincsen nálad esernyő, ami megvédhetne tőle - kiszolgáltatottan, felkészületlenül és csapdába esve. Ha már elkapott a felhőszakadás, a szerelem, nincs visszaút. És ott állsz vacogva, miközben azt kívánod, hogy ez az érzés soha ne érjen véget, vagy átkozva azt a személyt minden alkalommal, amikor elered az eső.Sajnos Tony Stark is káromkodott, mikor beleesett egy isten hálójába.
- Jarvis, emlékeztess, hogy építsenek valamit, ami megakadályozza, hogy valaha is essen az eső.
Tony kiáltott. Az egyik kezében egy bögre kávét tartott, s a szemével követte ahogyan a vízcseppek lecsorognak a panelről, s a viharfelhőket figyelve tovább sötétedett a hangulata.
- Tedd ezt a megcsinálandó-listára.
- Akkor azt javaslom, kezdjen vele dolgozni, uram.
Tony vetett egy utolsó pillantást az eső áztatta városra, mielőtt körülnézett volna a konyhában, hogy találjon magának reggelit.
- Ez csak egy retorikai megnyilvánulás volt, Jarvis. Más néven egy vicc. Te is berozsdásodtál, haver.
Aztán érezte. A rettegett jelenlétét, ami mindig jött, amikor esett az eső. És akkor megszólalt.
- Azt javaslom, hogy vezesd le a feszültségedet máshol, Stark.
Tony válla megfeszült. Lassan letette a bögre kávét a pultra. Érezte, ahogy a szőrszálak a nyakán felállnak, ujjai rángatóznak, és a szíve őrült iramban kezd el verni. Utálta, hogy szakad az eső, egyszerűen azért, mert gyűlölte azokat érzéseket, amiket magával hozott. Ő volt Tony Stark, az isten szerelmére - milliárdos feltaláló, zseniális, Isten ajándéka az emberiségnek. De hasonló pillanatokban, úgy érezte, mintha senki sem lenne azok közül. Úgy érezte, mintha maga lenne a megtestesült szerencsétlenség. Vett egy mély lélegzetet, majd folytatta a reggelijét. Odament a hűtőhöz, és csendben átkozta magát, amiért ilyen ingatag. Gondolkodott, hogy mit mondjon, valami szellemeset és félelmeteset, s ez már majdnem megtörtént, amikor Jarvis - mint mindig - tönkre tette a pillanatot.
- Uram, Mr. Loki Laufeyson van az épületben.
Sóhajtott egyet, majd kinyitotta a hűtőt, és megpróbált kitalálni egy reggelit, s végül a sárgarépa mellett döntött.
- Igen, Jarvis. Tudom. De jobb későn, mint soha.
Mondta hamiskás hangon, jelezve a szarkazmust. Nem tudta mit kezdhetne a répákkal, így csak kihúzott egy teljes szárat közülük, és lefektette a pultra. Ha neki fel kellet turmixolni sárgarépát és meginni azt, hát legyen.
- Figyelmen kívül hagysz engem, Stark?
Szólt Loki szórakozottan. Leporolta a nadrágját, és kecsesen leült az egyik plüss kanapéra.
- És répát is? Hogyan lehetsz ennyire éretlen?
- Mi? Szóval te a bőrt kedvelheted, de én nem szeretem a sárgarépát?
Tony méltatlankodott, majd a sárgarépát egy vágódeszkára tette, és vágni kezdte őket egy késsel, talán túlságosan is gyorsan. Loki nevetett, s a hangja borzongást keltett Tonyban, le végig a gerincén. Tony érezte ahogy a penge végigcsúszik a kezén.
- Bassza meg!
Átkozódott, majd letette a kést, hogy megvizsgálja a vérző ujját. Anélkül, hogy észrevehette volna, Loki egy szempillantás alatt mellette termett, majd az ő hihetetlenül hosszú, sápadt ujjaival Tonyét fogta meg. Ujjai sem hidegek, sem melegek nem voltak, és kontrasztot alkottak Tonyéval.
Tony ránézett Lokira, akinek viszont figyelme középpontjában a seb állt, és azt nézegette. A szeme nemcsak a legmélyebb kék, de a legfényesebb zöld is. Tony képtelen volt eldönteni melyik szín illett a legjobban. Sötét haja belelógott az egyik szemébe, ahogy lehajolt, hogy közelebbről nézhesse a sebet és Tony ismét átkozta azt a leírhatatlan érzést, ami hatalmába kerítette.
- Egész idő alatt bámulni fogsz, Stark?
Vonatottan nézte a milliomost, s beharapta ajkait, hogy elrejtse mosolyát. Mintha pofon vágták volna, Tony hirtelen magához tért. Kihúzta a kezét az istenéből, és ellépett Lokitól.
- Mit csinálsz itt?
Loki nem válaszolt. Egyszerűen a szemét Tonyn tartotta. Az ő egyszerű fehér gombos inge és bőrnadrágja feltűnő volt rajta, ugyanakkor sokkal jobbak voltak, mint a rá jellemző Asgardi páncél -Tony ezt elmondta neki milliárd alkalommal.És talán ez az, amiért azokat viseli itt, amiben Tony szereti őt látni. Hogy elcsavarja fejét. Tony visszabámult rá, miközben a szeme azt sikoltozta, amit a szája nem. Amikor Loki közelebb lépett, karjait kissé szétnyitotta, mint invitálást, mire Tony összerezzent, azonban nem volt hajlandó egy lépést sem tenni, így egyszerűen nagyot nyelt, arra törekedve, hogy egy hang se jöjjön ki a torkán.
- Azt hittem, vége.
Tonynak sikerült kinyögnie. Loki elmosolyodott. Mosolygott, azzal a kiismerhetetlen mosolyával, amivel az őrületbe kergette őt, s amivel mindig sikerült megenyhítenie a duzzogó milliárdost. És ez az, amiért Tony utálta, ha szakadt az eső. Ezért gyűlölte az esőt.
- De itt vagyok.
Mondta Loki, a karját még mindig nyitva tartva. Mindannak ellenére ami történt, annak ellenére, hogy nem tudta, hogy miért van itt, hogy soha többé nem akarta látni őt, s oly sok más tény ellenére, Tony belépett Loki karjaiba, s fejét beletemette a magasabb férfi vállába. Mélyen magába szippantotta, memorizálta az alma és fahéj illatát, megpróbált annyit az emlékezetébe vésni Loki Laufeysonból amennyit csak tudott.
Mert nem láthatja, amíg a következő alkalommal esni nem kezd az eső. És akkor is, ha Loki most házas Asgardban, és volt egy saját családja, egyszerűen nem tudta, hogy képes e elfelejteni őt valaha.
- Baszd meg.
Mondta Tony rekedtesen. Mélyebbre temette a fejét a másik férfi vállába, aki kezét hajára csúsztatta.
- Ne sírj.
- Kurvára utálom az esőt. - Tony szipogott, s a másik közelebb húzta őt magához.
- Ez az egyetlen alkalom, amikor eljöhetek hozzád.
- Ne tedd ezt velem. Kérlek. Hadd éljek. - mondta Tony, miközben a szavai fájdalmasan jöttek ki a száján.
- Kérlek, hagyd abba a sírást. - suttogta Loki.
- Kérlek, szeress,
- Nem lehet.
- Akkor hagyj békén! - Tony kiabált, miközben a könnyek fojtogatták.
- Nem tudlak. Kérlek, hagyd abba a sírást. Tony. Kérlek.
- Ez a kibaszott eső az oka mindennek...
És ez a vége. Egyes történetek így kezdődnek "Egyszer Volt Hol Nem Volt". Néhányan így végződnek "boldogan éltek amíg meg nem haltak." De ez a történet ott kezdődik a végén. Nincs boldogan éltek amíg meg nem haltak, mert néha, mint ahogy mi szeretjük azt hinni, hogy mindenkinek megvan a saját Happy End-je, nem mindig van ez így. És így ez a történet ott kezdődik a végén. Amíg a következő alkalommal, el nem ered az eső.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése